Május első hétvégéje különleges ünnep minden család számára. Egy nap, ami a családanyákról szól, egy nap, ami minden anyának jár.

Az anyák ugyanis életük összes napján a családjuk és gyermekeik igényeit helyezik előtérbe sokszor még akkor is, ha ez ellentétben áll a sajátjaikkal. Egy várva várt és jól megérdemelt fagyiról sokszor le kell mondani, ha a gyermekük túl gyorsan felfalja a sajátját és nekik még maradt, a legfinomabb falat a levesből is mindig a család legkisebb tagját illeti meg… és még lehetne sorolni. Mindez első hallásra rosszul hangzik, de ha megkérdezünk bármilyen anyukát, csak elmosolyogja magát és csak annyit mond: „Ez nem áldozat, hanem áldás”!

Az anyák napja lehetőséget ad minden gyermek számára, hogy eszükbe jusson megköszönni a meg nem köszönt fagyikat, a finom falatokat a levesből, az átvirrasztott éjszakákat. Egy nap, ami kivételesen nem rólunk, gyermekekről szól, hanem az édesanyánkról, nagymamánkról és dédi mamánkról, egyszóval: Az anyák saját napja!

Anyák napja előtti héten a boltokat járjuk és próbálunk valami olyat venni, amivel viszonozni tudnánk minden kapott szeretetmorzsát, ami valljuk be, lehetetlen feladatnak tűnik! Gyerekként vettünk egy szép karkötőt, körömlakkot, kamaszkorunkban már talán virágot is adtunk mellé. Felnőve azonban már sokszor gondoljuk úgy, hogy a tárgyi ajándékok kevésbé töltik be a tökéletes ajándék szerepét. Szeretnénk azt hangsúlyozni, hogy hálásak vagyunk és szeretnénk, ha aznap mi lehetnénk ők, mi gondoskodhatnánk, mi törődhetnénk, hogy levegyük a terhet a vállukról. Ilyenkor vállaljuk az ebéd elkészítését is, a vásárlást, és talán még a szombati takarítást is.

A vasárnapi ebédnél átadjuk a karkötőt, körömlakkot és az orgonacsokrot, hogy úgy érezzük megtettünk mindent, amit lehetett. Az asztalnál előkerülnek a régi sztorik, az első szavunk, az első lépésünk története, és csodák csodájára édesanyánk nem felejtett el semmit, emlékszik még az ovis jelünkre, a Mikey egeres pólónkra és még a Dallas első epizódjára is. Mivel mi sok mindenre nem emlékezhetünk, elővesszük a régi fotókat, videókat, az első cuminkat, a kórházban kapott karszalagunkat, a kedvenc mesekönyvünket. Meghallgatjuk minden évben, hogyan jutott el anyukánk a kórházba és reméljük, hogy ebben az évben sem meséli el, hogyan váltunk gondolatból embrióvá…

Az anyukák sokszor mondják, hogy” Ne költs ajándékra!”, de tudjuk, hogy a tőlünk kapott ajándékok akkor is ott vannak vele, ha mi éppen másik házban, másik városban lakunk, ha ránéznek, eszükbe jutunk. Az első rugdalózónkra nézve látják, hogyan váltak nőből családanyává, gondoskodó felnőtté. Sokan azonban sajnos nem tudják megőrizni ezeket a tárgyi emlékeket, mert nincsen elég helyük tárolni azokat. Pedig szinte minden anyuka reménykedik, hogy egyszer nagymama lesz és láthatja azt a pulóvert unokáján, amit még a kisfiának kötött. Remélik, hogy berendezhetik a cicás és macis polccal és kedvenc játékainkkal a régi szobánkat. Van olyan anyuka is, aki már akkor gyűjti az Intersparban ingyen adott Hupikék Törpikék figurákat az unokáinak, mikor lánya még gimnazista..

A Self Store csapata arra bíztat mindenkit, hogy az anyák napját tegyék az anyák saját napjává! Adjanak édesanyjuknak ajándékba teret, hogy élvezhessék az anyaság, nagymamaság áldását. Adjanak egy kis szobát, ahol megőrizhetik mindazt, ami fontos és fontos volt nekik, még akkor is, ha otthon nincs elég helyük!